abprofessio_row03_új_b.jpg
Hírlevél
2007. november
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha az e-mail rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a cikket, klikk ide!


Kedves Olvasónk!

Mielőtt azt mondod, hogy épp ideje, hogy jelentkezzek - november közepe van - elmondom, örülök, hogy így történt. Évekre elegendő municiót szereztem ezekben a hetekben. Kellett egy kis idő, amíg a fejemben összeállt a kép. Mit mondjak, nagyon jó kép lett, nagy tervek születtek, az eredményt pedig majd te is látod. Itt van rögtön Bob 21 napos Sikerprogramja. Már a 90 - napos szponzorálási programnál is sejtettük, nagy lesz az érdeklődés. Csatlakozni egy programhoz, a nevemet adni hozzá, milyen más, mint úgy általában beszélni valamiről. Lett hozadéka? Bizony lett. Kérdezd meg azokat, akik kaptak a Forgalomnövelő Bónuszból! Jó csapatmunka volt, működött az afrikai közmondás: „Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, keress társakat.” Én sem egyedül járok az úton, nekem is fogja valaki a kezem. A 21 napos programról már a teszteléskor kiderült: erre vártunk. A szakirodalom szerint ennyi idő alatt alakulnak ki a jó szokásaink. Folytassam?
"Rakd rendbe az embert és működik az üzlete"
not-an-option_hl.gif
Rendhagyó beszámoló a 2007 -es New Orleans -i GoGroupról, amiből kiderül, hogy ha rendbe rakjuk az embert, működik az élete.

Hát igen, eljött a nagy nap, és október 28 -án Bob & Kay vártak bennünket a houstoni repülőtéren. Hónom alatt a Direktori Csapat 3 méteres álomtablója, fejemben rengeteg kérdés. Mielőtt bármit szólhatok, Bob kiadja a jelszót: irány a vacsora és utána fekvés, mert pihenni kell. Cafe Essence – egy olasz család által üzemeltetett vendéglő, Bobék láthatóan törzsvendégek, pedig alig egy hónapja költöztek ide. Jól főznek, mi élvezzük az ízeket, Kay-jel egymás szavába vágva mesélünk, kérdezünk. Téma akad bőven, alig tudjuk abbahagyni. Nem vagyok fáradt, még sosem volt ilyen jó repülőutam túl az óceánra. Szinte végig álmodtam az egészet…! Kay szerint már csak az adrenalin tartja bennem a lelket, szerintem az álmom. Az ember persze ne vitatkozzon a szponzorával. Hazaérve hozzájuk, azonnal bejárjuk a nagyjából 700m2 házat. Kay kedvesen mondja, ha éjjel felébredek, semmi baj, tudja nehéz az átállás, nyugodtan jöjjek ki enni-inni-olvasni. Ők is így szokták. Rendben, csak el ne tévedjek visszafele. Azt megjegyzem, hogy balra az első folyosón, a második ajtó a mi kis lakosztályunk. Mert tényleg az: hálószoba, fürdőszoba és egy szuper gardrób. Kirámolok, zuhany és alvás.

Bekapcsolva marad a telefonom, éjjel 3 -kor jön egy boldogító sms. Otthon reggel 10 óra van. Sebaj, úgyis fent vagyok. Kibotorkálok és válaszolok. Ha már ott vagyok, beveszem magam a konyhába: narancs és egy nagy bögre meleg Fortune Delight. Kicsit elmélázok a fotelban, aztán irány vissza aludni. Reggel 8-kor szponzorom felöltözve ül a laptopja előtt, és...... dolgozik. Ez igen! Elsóhajtom, hogy szeretnék 1-2 e-mailt küldeni, és megengedné-e. Mire készségesen elmagyaráz mindent az ő rendszeréről, ellenőrzi, hogy megértettem-e, és hozzáteszi: „Nem kapcsolom ki, bármikor használd nyugodtan. Kapsz egy jelszót.” Kellett nekem! Másnap éjjel ez jól is jön, mert nem tudom miért, de alig akarok aludni. Ülök Bob íróasztalánál és az ő gépén dolgozom. Hát ezt nem gondoltam volna! De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőn Bobék beneveztek bennünket egy masszázsra, arcpakolásra, utána könnyű ebéd és irány a város. Este otthon Ashley ( a kisebbik lányuk) vár szuper vacsorával. Most, a költözködés kapcsán egyelőre ők is ott laknak még 1-2 hétig, amíg a házuk a „kert végében” elkészül. Érdekes módon sehol sem zavarjuk egymást, elférünk, még így is van üres fürdőszobás szoba - kandallóval. Egyszercsak látom vacsora után, hogy Ashley kis műanyag dobozokat szed elő és telerakja a lencsés finomsággal. Gondolom, lefagyasztja, de nem. A munkásoknak visz belőle, mert ma 2-3 órával tovább dolgoznak, enniük kell. Hát ennyit a törődésről Goshen módra. Kitekerjük az Álomtablót, mindenkinek leesik az álla, ezt meg ők nem gondolták volna. Bob azt mondja, ilyet még nem látott, pedig pár éve már műveli a műfajt! Másnap reggel kollektíven elénekeljük Szabinak a telefonba a „Happy birthday-t”, utána a NASA -ba indulunk. Aki ismer engem, tudja, hogy ez a gyenge pontom. (persze van még más is!!!) A bejáratnál rögtön megtalálom a magam üzenetét: ”Failure is not an option.” Gyerekeim mondanák, hogy anya teljesen kész van, és igazuk is lenne. Az idézet Gene Kranz -tól származik. Amikor az egyik legénység odafent bajbajutott az irányítók összedugták a fejüket, hogy kidolgozzák a biztonságos lehozatalukat. Ekkor hangzott el a mondat, ami annyit jelent: ”Nem hibázhatunk, a kudarc nem szerepel a lehetőségek között.”

Be is vásároltam minden elképzelhető emléket erről. Hoztam az irodámba egy új faliórát, a gyerekeimnek apró karszalagot ezzel a felirattal, de főleg magamnak. Hadd tanuljak én is! Innen egy tündéri étterem felé vesszük az irányt, a Villa Capriba. A környezet elvarázsol, amíg elkészül az étel eltűnök a mólóra egy kicsit. Estefelé otthon Ashley 9 hónapos kislánya kápráztatja el a „nagyérdeműt”: vacsorára minden gond nélkül eszi a koncentrált NuPlust igazi almalével, hozzá egy banánt, a Suncare -t töményen nyalogatja. Utána Callit iszik Fortune Delight -tal. Igazi SR baby! Kiegyensúlyozott és mosolygós, nem „kérdez” mindenfélét: hogy ezt most miért egye-igya, miért ennyit, miből van, és jó-e ez neki. Szerdán reggel beülünk Bob pick-up járgányába, és csempevásárlásba kezdünk. A boltban otthagyjuk Kay -t és amíg kiszámolják az árát (ne nevess!), mi Bobbal pont megjárjuk a kedvenc könyvesboltomat, a Barnes & Noble -t. Beszerzem az éves szellemi muníciót, meg az ajándékot. Egy könyvet nem találok, Zig Ziglar legújabb könyvét. Mire visszamegyünk, rámolhatunk a platóra. Bob úgy pattan fel rá, mintha mindig ezt csinálta volna, Jóska utána, és megy az adogatás, mint itthon. Fél óra múlva a fagyizóban nyalakodunk, megérdemeljük. Otthon Bob kezembe nyomja Zig könyvének saját példányát, azt mondja, Ziggel akarta dedikáltatni, vigyem el, majd szerez másikat. Szép gondolatokat írnak bele. Kay még hozzáteszi: „Tudni kell gondolatban átérezni a sikert ahhoz, hogy túllássunk azon, amiről úgy gondoljuk: elérhetetlen.” Este átrepülünk New Orleans -be, egyenesen a Marriott 37. emeletére a Francia negyedben. A hallban már vannak ismerősök, akkora szeretettel fogadnak, hogy teljesen zavarba jövünk. Másnap, Mindenszentek napján, a St. Louis székesegyházban találjuk magunkat. Itt délen mindenki katolikus, a pap az iskolásoknak magyaráz, majd a gyereksereg kórusban énekli a „Szentek bevonulása”-t (When the Saints go marching in…). Délután hajózunk egyet a Mississipin, este Group Direktori vacsora, kezdődik a munka! Program egyeztetés, pontos szerepkiosztás, precíz időbeosztás. Pénteken 8 -kor reggeli Dr Steven és Carol Smith -szel a lakosztályukban. Két óránk van. Pontosan tudom, hogy ilyenkor szinte kimarad a reggeli, mert csak kérdezek és írok, ezért előtte NuPlus, egy csokis Sunbar és a kapszulák, no meg Fortune Delight sok-sok Suncare-rel.

Délelőtt felderítjük a francia piacot, aminek csak a neve ez, és sorra járjuk a pici üzleteket. Veszünk jó erős Cajun fokhagyma mártást, és belemarkolunk a helyi praliné különlegességekbe is, majd megnézzük a két évvel ezelőtti Katrina hurrikán pusztításának máig is látható nyomait. Vezetőnk egy fekete ember, aki maga is elveszítette az otthonát, nagy szenvedéllyel mesél. Nem mondja ki nyíltan, de a várost hibáztatja, mert a Francia negyed megmentéséért ők fizettek, mindmáig kiheverhetetlenül nagy árat. Az igazságot talán sosem tudjuk meg. Délután team-megbeszélés az esti Elismerés vacsorára, meg a holnapi tréningre. A nagy feladat: hova és hogyan kerül fel az Álomtabló. Ezt a projektet Jóska nyeri. Végül a legjobb helye a színpad közepén van, pont Bob transzparense alatt, ami az idei mottót hírdeti: „Egy csapat, egy álom”. Kell-e ettől több? No, azt látnotok kellett volna, ahogy elkezdték nézegetni, aztán megnézték, mivel van odaragasztva a sok-sok kivágás, hogy nem esik le, majd jó amerikai szokás szerint fényképezkedni kezdtek előtte. Nagyon kedves volt, ahogy egyszerűen csodálták. A szombati GoGroup leírhatatlan hangulatával mindenkit elkápráztatott. Profizmus, ez a legtalálóbb szó. Nagyon jó érzés volt magyarnak lenni ott, 250 ember előtt, és beszélni Rólatok. Érezni azt a tiszteletet és szeretet, amit Magyarország kapott. Szívemben csak hála van, de az sok.

Összefoglalásként pedig hadd osszak meg veled egy kis történetet, amit egyik hajnalban olvastam Bob asztalánál ülve Zig Ziglar tollából:

„Sokszor eszembe jut, mi mindent csinálhatnánk, ha tudnánk, hogy meg tudjuk csinálni. Hány, de hány ember kerüli a komoly erőfeszítéseket, amellyel értelmes dolgokat hozhatna létre, csak azért, mert úgy hiszi, képtelen rá.

Itt egy apró példa arra, hogy mekkora különbséget jelent egy kis extra erőfeszítés: Sir Walter Raleigh egy jónevű iskola kollégiumi diákja volt. Remek tanuló, aki szeretett volna osztályelső lenni. Egy valaki azonban mindig megelőzte, s mivel ez nagyon zavarta, elhatározta, utánajár a titoknak. Esténként lefekféskor, amikor kinézett az ablakon azt látta, hogy a „nagy rivális” szobájában még égett a gyertya. Megfigyelte, hogy a másik fiú minden este negyed órával tovább tanult, mint ő. Ettől kezdve minden este rátett még 20 percet. Év végére az élre került.

Sokszor elgondolkodtam, hány diák csúszik le egy-egy értékes ösztöndíjról csak azért, mert azt az extra 20 percet nem teszi bele. Kutatások igazolják, hogy számos esélyes nem a képesség, hanem az erőfeszítés hiánya miatt marad le. Sokan csalódnak, mert az előléptetés, vagy a fizetésemelés nem olyan gyorsan jön, ahogy szerintük kellene, így azután idejekorán állást váltanak, pedig az előléptetés már ott leselkedik a sarkon túl.

Gyakran használom azt a kifejezést: „és még egy kicsit…”, figyelmeztetve a hallgatóságot arra, hogy példának okáért meg kell tenni mindent, amit ígértünk, és még egy kicsivel többet is. Tégy meg mindent az üzlettársaidnak, és még egy picivel többet. Bármit csinálsz is, adj bele mindent és még egy picivel többet. Ezt a „csekélységet” egy korábbi külügyminisztertől, James Byrnes -től tanultam, aki ezzel válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a siker titka. Hiszem, hogy az a pici extra erőfeszítés, - amivel előbbre juthatsz onnan, ahol vagy, és elérheted a tőled telhető legjobbat azzal, ami a rendelkezésedre áll, és még egy kicsivel többet is -, választja el a sikeres embereket a majdnem-sikeresektől.”

Tanulság: Amikor megteszed azt a még egy kilométert, ritkán kerülsz közlekedési dugóba.
Fókuszban
Ha már említettem Dr Smith-t, megosztom veled néhány gondolatát. Ezek a gondolatok egy lejegyzett beszélgetés „foszlányai”, ezért kérlek, ne ítélj el,- a számodra esteleges -, összefüggéstelenségéért:

„Úgy találom, hogy amikor minden más kudarcot vall, segít a filozófia. Mint apa, látom, mit tesznek a termékek a családommal. Mint orvos, látom, mit tesznek a termékek a betegeimmel. Nekem a regeneráció filozófiája a „remény filozófiája”. Ez segít az ideálishoz közelíteni, csak arra kérlek, ne add fel! 100 évvel ezelőtt a várható élettartam 48 év volt. Mára 78 év lett. A különbség 30 év, a még nagyobb különbség a „hogyan?” Mi a Te ideális elképzelésed? Két dolog elengedhetetlen: az egyik, hogy megtanuld, a Quinary-hez fogható nincs a világon, a másik, hogy megfelelő mennyiségű kalciumot (HerbCal Tabs) egyél. Ha belenézel a tükörbe az a reális kép. A fejedben persze van egy ideális is. A Quinary segít a reálistól az ideális felé közelíteni, a kalcium pedig, mindamellett, hogy a szervezet legjobb lúgositója, tényleg a csontokba juttatja a kalciumot.

Azt ugye tudod, hogy a Cola viszi ki a legtöbb kalciumot a szervezetedből? A szervezetünk molekulaszerkezete olyan, hogy tudjon alkalmazkodni a külvilághoz. Képesek vagyunk lassítani az öregedési folyamatot és növelni a funkcióinkat. Az ideális egészség a szívben (Prime Again) és a vesékben (Lifestream) „lakik”. Viszont a tüdőnkön és a bőrünkön (Conco) múlik, hogyan alkalmazkodunk a külvilághoz. A köröm problémák ott jelentkeznek, ahol nem elég erős a bőr. Tehát elsősorban ezeket a szerveinket kell táplálnunk.

Elkeserítő, ahogy az emberek az orrom előtt öregszenek, amint elkezdik sorolni a problémáikat. A rendelőmben, a paciensek mögötti a falon van egy gyönyörű kép, hogy magamat nehogy lenullázzam a hallottaktól. Ha a belső egészségünket egyenesbe hozzuk, addig élünk, ameddig a szívünk akarja. Ennél-e ezért Quinary-t és kalciumot? Ha a szervezet megfelelően lúgos, akkor ott nincs betegség. Ha a csontrendszer ép, nem támad a rák. De ha kialakul a kalcium elégtelenség, a nőknél fennáll az emlőrák veszélye, ami a csontokra is átterjedhet. A mi kalciumunk kb. 95 %-ban felszívódik. A Beauty Pearl – késlelteti a ráncok kialakulásást, és enyhíti a hőhullámokat. Mellékhatásként kevésbé gyengül a látásod. A Metabooster: oxygént visz a keringésbe. TOP, JOI, ESE –ezek segítenek megőrizni a humorérzéked, ami csak a tisztán gondolkodó embernek van. NuPlus - minimum napi 1 zacskó reggelire, akár natur yoghurtban elkeverve. A NuPlusban mind a 11 aminosav megtalálható, tökéletes egyensúlyban és harmóniában a szénhidrátokkal. Ezért is mondják sokan, hogy ez a felnőtteknek való „bébipapi”.

Látszólag ide nem illő, de Steven szerint nagyon fontos: akármilyen dizájnos is, de semmilyen műanyagot nem szabad mikrohullámú sütőbe tenni, mert felszabadul belőle a dioxin. (tudom, van sokféle műanyag a piacon, még olyan is, amit külön mikróra fejleszetttek ki).

Végezetül egyetlen gondolat, ami Stevent bosszantja: az illető pár hét múlva visszajön, és ugyanúgy, vagy rosszabbul néz ki, mint előzőleg. Hát hogy’ gondolja, amikor semmin nem változtatott a legutóbbi találkozás óta. Szerinte minden egyes embernek minimum havi 300 USD-t kellene a saját egészségébe fektetnie. Most jöhet a matek! Tessék számolni.
Eszközajánló
Hogyan kerül egy PILATES torna DVD -je, és egy relaxáló zenei CD, - ráadásul egy tokban -, a mi eszközajánlónkba? Kérdezheted joggal.

A válasz nem túl bonyolult, de kicsit részletesebb kifejtést igényel. Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy a SR kínálta táplálékok mellett hogyan vehetnénk rá a rendszeres testmozgásra magunkat és másokat, és a nap végén hogyan simíthatjuk ki a lelkünket is. Tudjuk, hogy mai életmódunk a 3-5 évvel ezelőtti gondolkodásmódunk eredménye, ami egyben azt is jelenti, hogy ha hajlandóak vagyunk jó irányba változtatni négy területen: ahogyan gondolkodunk, ahogyan táplálkozunk és mozgunk, végül pedig ahogyan kezeljük a pénzügyeinket, gyökeresen átalakul az életünk. E célból indult ez a program, amelynek két pillére, - a helyes táplálkozás, és a jó minőségű mozgás -, ezennel megvalósul. Célunk, hogy ez országosan elterjedjen. Most megkérdezheted, ebből Neked mi a jó. Az, hogy a bemutatók, amelyek a különböző városokban megrendezésre kerülnek, számos emberhez visznek majd el, bővül az ismeretségi köröd, ezáltal az üzleted is. Régi és új üzlettársaid hozzák el ismerőseiket. Egyedülálló módon a DVD-n legálisan is megjelenik a SR, aminek egyértelmű üzenete van. Azt hiszem, innen már Te is tovább tudod gondolni. Megérted, érted történik ez is.

Közeleg a Karácsony! A harmadik gőzölős vasaló, meg a „kényszer-ajándékok” helyett Te mit szólnál, ha egészséget kapnál ajándékba? Szerintem egészségnél nemcsak kapni, de adni sem lehet jobbat. Értékét leginkább akkor érezzük, amikor már nincs. Tudod: „A jó élet a jó egészséggel kezdődik, ami nélkül semmilyen gazdagság nem élvezhető.” - Barta József
PLAKÁT_hl.jpg

Mit kell tudni erről a mozgásformáról?

PILATES – a test és a lélek tornája

10 óra és érzed a különbséget,
20 óra és látod a különbséget,
30 óra és új tested van
Joseph Pilates

A Pilates torna egy nyugodt, de hatékony mozgásforma. A gyakorlatok elsősorban a mélyen fekvő izmokat mozgatják meg, nem megeröltetőek, javítják a testtartást, a koncentrációt, kímélik az izületeket, oldják a feszültséget, felpezsdítik a vérkeringést, szépen formálják a törzs izmait, enyhítik és meg is szüntethetik a derék és nyakfájást.

Több éves élsportolói, sportoktatói, edzői és több száz csoportos és egyéni Pilates oktatói óra tapasztalatainak összegzésével állítottam össze Önnek azt a két KEZDŐ és KÖZÉPHALADÓ szintű gyakorlatsort, amelyet ezen a DVD-n megtalál bemelegítő és levezető (streching) gyakorlatokkal együtt.

Bízom benne, hogy közösen tornázva velem és munkatársaimmal, hozzá tudom Önt segíteni egy olyan újonnan felfedezett mozgás öröméhez, amelynek gyakorlása révén szellemileg felfrissül, fizikailag pedig megújulva érzi magát.

A rendszeres tornázáshoz kitartást és jó egészséget kívánok!

Solymosi Antal
Pilates Instructor

American Fitness Professionals Associates of the USA

Mitől egyedi ez a relaxációs CD?

Ráadásul nem akármilyen zenei relaxációs CD-ről van szó, mert abból számtalan van a boltokban, hanem klasszikus nagy zeneszerzők darabjairól, amelyeknek hangjai a CD-n 100%-osan megegyeznek az eredetivel, csak éppen a mai kor relaxációs zenei hangzásában, Müller Ilona zongoraművész szerkesztésében és előadásában. Tehát ezt azok is szerethetik, és élvezhetik, akik egyébként a komolyzene hívei.

Szóval, ha nem akarod karácsonyra a 3. gőzölős vasalót megvenni, akkor rendeld meg most a Pilates DVD-t, amit a telefonos visszaigazolást követően hétfői és szerdai napokon postázunk, így max. 1 héten belül megkapod, és már senki és semmi nem tartóztathat fel, hogy megtapasztald a Pilates módszer jótékony hatását! Ára: 3.600 Ft./db
MEGRENDELEM A DVD-t
Eseménynaptár
Idén is lesz Karácsonyi Party december 16 -án, vasárnap. Emlékszel a tavalyi fergeteges délelőttre Fűzfa Jánossal? Most Görög Ibolya lesz a vendég, aki több kormányon át volt a Parlament protokoll-főnöke. Helyszín a Benczúr Hotel, címe 1068 Budapest, Benczúr u. 35. Választhatsz a menüből Jóasszonytól a Cordon Bleu -ig. A részvétel 3.500 Ft/fő. A jelentkezési és fizetési határidő december 5. Keresd a Direktorod! A partin az első 210 befizetett jelentkező vehet részt!

Korábbi hírleveleinket ITT olvasgathatod.


Üdvözlettel a decemberi viszontlátásig:

Jóska és Edina



A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.